Vannak azok a pillanatok egy extraction shooterben, amikor az ember pontosan érzi, hogy ezért játszik. Nem a lootért. Nem a fejlődésért. Hanem azért a néhány másodpercért, amikor minden szétesni készül, aztán valahogy mégis működik.
Az ARC Raiders PvE bétájában nekem pontosan ilyen élményt adott az új Grappling Hook.
A menekülési pont már aktív volt. A szonda szerű kivonási kapszula mellett káosz uralkodott, több Raider-csapat egyszerre próbált kijutni, miközben ARC egységek özönlöttek a környékre. A három hely villámgyorsan betelt, én pedig néhány másodperccel később érkeztem oda. Klasszikus extraction shooter helyzet. A legtöbb játékban ilyenkor annyi történik, hogy az ember lekési a kivonást és kezdheti elölről az egész küldetést.
A Grappling Hook segítségével ugyanis az utolsó pillanatban sikerült megcsáklyáznom a felszálló kapszulát, és egyszerűen felkapaszkodtam rá. A legjobb az egészben, hogy ehhez nem kellett a három hivatalos hely egyikét elfoglalnom. Mire odaértem, a szonda már tele volt egy teljesen másik trióval, a kampó viszont új lehetőséget nyitott. Ahelyett, hogy a játék büntetett volna a néhány másodperces késésért, kreatív megoldást kínált.
És pontosan ez az a pillanat, ami szerintem tökéletesen összefoglalja, milyen irányba halad az ARC Raiders.
Az Embark Studios láthatóan egyre nagyobb hangsúlyt helyez azokra a rendszerekre, amelyek váratlan történeteket generálnak. A Frozen Trail első részletei alapján a Grappling Hook mellett érkezik a Tether Launcher és a Yank Grenade is, amelyek szintén a fizikai interakciókra, a kreatív mozgásra és a kiszámíthatatlan harci helyzetekre építenek. Ez különösen fontos egy extraction shooter esetében, ahol a hosszú távú élményt végső soron nem a fegyverek száma vagy a térképek mérete határozza meg, hanem azok a történetek, amelyeket a játékosok egymásnak mesélnek.
A Frozen Trail emellett egy teljesen új helyszínt is hoz Pendola Pass formájában. A fagyba dermedt olasz település körül egy lezuhant Emperor roncsai rejtőznek, amelyek ritka technológiákat és értékes zsákmányt ígérnek a vállalkozó kedvű Raider csapatok számára. A területet elektromágneses zavarok és villámfagyok teszik még veszélyesebbé, miközben a háttérben ott magasodik a Frigate nevű lebegő hadihajó, amelyet már most a játék egyik legfontosabb végjáték-aktivitásaként emlegetnek.
A fejlesztők ráadásul több olyan rendszerhez is hozzányúlnak, amelyeket a közösség régóta kritizált. Érkezik az Amplified Weapons rendszer, amely egy új minőségi szinttel bővíti a fegyverfejlesztést, megjelenik az Outpost névre keresztelt személyes bázis, valamint új fejlődési és kutatási mechanikák is bekerülnek a játékba. Az összkép alapján az Embark már nem egyszerűen új tartalmakat szállít, hanem fokozatosan elkezdi felépíteni azt a hosszú távú végjátékot, amelyre egy extraction shooternek szüksége van.
És ha a Frozen Trail valóban tele lesz olyan pillanatokkal, mint amikor egy már megtelt kivonási kapszulára csáklyázva sikerül az utolsó másodpercben megmenekülni, akkor az ARC Raiders pontosan azon az úton halad tovább, amely a PvE béta során a legtöbb játékost meggyőzte. Nem azért, mert mindent tökéletesen csinál, hanem azért, mert folyamatosan képes olyan helyzeteket teremteni, amelyeket később is jólesik felidézni.

