A Toylogic közelgő MOBA játéka, a Warlander, a fejlesztők szerint a SMITE és a Fable találkozása, és a trailer alapján ez egy nyerő kombináció lehet.

A középkori velős csatákban akár 100 fős harctér is összeállhat, de hát középkori csatákat az utóbbi hónapokban már láthattunk (Mordhau, Chivalry 2), szóval mivel is tűnhet ki a Warlander? Hát persze, hogy a mágia is és a fantasy is helyet kap a játékban! Nagy erejű harcosok, papok és mágusok mellett helyet kapnak a megszokott ostromgépek, de hát hol a fantasy, ha csak ’egyszerű’ katapultok vannak a játékban?! Hát persze, hogy kelleni fog a hatalmas robot, ami csúnyán végigzúz a védelmi vonalakon.

A SMITE-hoz hasonlóan itt is külső nézetes játékmenetről lesz szó, így nehezebb átlátni a harcteret a felülnézettel ellentétben, ezzel egy új kihívást akarnak helyezni a játékosok elé. Viszont a SMITE-al ellentétben nem egy óriás titánt kell legyőzni, vagy épp megvédeni, hanem magát az erődítményt.

A seregek különböző egységekre lesznek felosztva, míg valakinek az ostromgépekhez kell gyűjtenie a nyersanyagot, addig másik egységnek az a feladata, hogy a várfalat fürkéssze egy-egy ráakaszkodott létra után. Vagy akár részese lehetsz a különleges egységnek, aminek feladata, hogy a pályarész különböző pontjain foglaljon el egy-egy helyet. De akár a parancsnoki egység tagjaként osztogathatod a parancsokat egy-egy egységnek, hogy mit foglaljanak el, mi legyen az elsődleges célpontjuk és a többi, mindezt egy részletes térkép segítségével érhetik el a parancsnoki egység tagjai.

Az egységek, ha megcsinálják a kis küldetésüket, kapnak ’valor’ pontot, ha elegendő valor pontot szereznek össze, akkor kapnak majd egy csillagot. Minél több csillaguk van, annál erősebb karaktert tudnak lehívni egészen az 5 csillagig. Ezek mellett még különböző címeket is megszerezhetsz, amik majd a képességeid fejlesztésében fognak segíteni.

A játék tesztelése a jövő héten fog megkezdődni, és előre láthatólag decemberben jön majd ki a játék Steam-en és ingyenesen játszható lesz.

Szólj hozzá