Kezd kiegyenesedni a rögös út, amin 2018 óta zötykölődik az Ubisoft Settlers reboot-ja, avagy mostani nevén a The Settlers: New Allies. Végül megkapta a megjelenési dátumot, azonban idén már nem lehet ott a virtuális könyvtárunkban. A játék február 17-én lát majd napvilágot.

A krreatív igazgató, Christian Hagedorn szerint az egyik legnagyobb változást a semleges bandit camp-ek fogják hozni, akik a multiplayer játékokban a két játékost összekötő utakat fogják őrízni. Ezzel el lehet kerülni az izmosabb early game rushokat és kicsit a nyugisabb építős részre koncentrálhat mindenki.

Megemlítik, hogy egy épület elkészülésekor új területet foglal maga körül, valamint a nyersanyagoknak is nagyobb részük lesz a játékmenetben és a fejlesztésekben. Ezek mellett bekerülnek a gyorsbillentyűk, valamint a seregedet tudod majd járőrre küldeni, vagy mondhatod nekik, hogy tartsanak egy pozíciót.

Végül az egyik legnagyobb változást a gazdaság és a fejlesztések hozzák, ugyanis mint fentebb is említésre került, nagyobb hangsúlyt fektetnek az építgetős-fejlődgetős részére a játéknak.

Az Ubisoft azt is említi, hogy a cross-play is engedélyezve lesz, így a PC, Switch, a PS és XboX játékosok is ugyanúgy összetalálkozhatnak majd.

Szólj hozzá