A történelmi témájú RTS-ekből egy időben Dunát lehetett fakasztani, mára viszont megszelídült a felhozatal, ami annyiban szerencsés, hogy cserébe a megjelenő játékok a minőség felé húznak. Ráadásul, ha magamból indulok ki, a mostani játékok annyira mélyen ássák bele magukat a témába hogy tanulásra (ismétlésre?) is tökéletesek. Régen mi volt? Haha népírtás haha totál dominance. Most sokkal inkább elidőzök a birodalmam apró részletein, érdeklődve figyelem a népem jólétének kiépítését, és különös figyelmet fordítok az uralkodóm családtagjainak menedzselésére is, rácsodálkozva ezeknek a játékoknak a történelmi hűségére.
Ebből kiindulva nem is csoda, hogy a hozzám hasonlóan gondolkozó játékosok két Crusader Kings kör között el-elcsábulnak más hasonló játékok kipróbálására is. Mostani játékunk is ebbe a körbe tartozik, a 2004-es Knights of Honor folytatása első ránézésre ígéretes és izgalmas alkotásnak ígérkezett. Lássuk, mit tud felmutatni;
Éljen a Király!
A Knights of Honor II-ben a klasszikus térkép menedzselgetős RTS receptnek megfelelően kell a saját királyságunkat gyarapítani, háborúkat vívni, diplomácia útján szövetségeket építeni, valamint saját vérvonalunkat biztosítani és erősíteni. Induláskor három lehetőségünk van, hogy mely évtől indítjuk a játékot, ezek 1110, 1224, vagy 1360. Mindhárom időszak különböző hatalmi kapcsolatokat, ellentéteket és határvonalakat jelent, valamint a a városok alap fejlettségét és populációját is befolyásolják. Kedvünkre válogathatunk az ebben a korban releváns országok irányítása között, valamint egyéb más játék módosító beállítással fűszerezhetjük a meccset, ami inkább multiplayerben izgalmas, de erről később.
Lényeg, hogy az általunk választott ország koronáját a fejünkre téve kezdetét veheti a játék. A tutorial tippek formájában vezet végig a legfontosabb funkciókon és UI egységeken, ám semmi másban nem segít, sőt, amit közöl is gyalázatosan kevés. Cserébe van egy menüpont, a Royal Library, ahol viszont részletekbe menően olvashatunk a játék trükkjeiről és miértjeiről. Akinek új még ez a játék stílus, annak ez a fajta esetlen bevezetés eléggé elbátorító lehet, a tapasztaltabb RTS nyűvők azonban hamar fel tudják venni a fonalat.
Ennek oka, hogy a játék alapvetően nem tér el a bevett formuláktól, a nyersanyagok jól ismert formában és forrásokból csöpög a raktárainkba, a városok átlátható és követhető módon gyarapíthatóak illetve menedzselhetőek, gyorsan elérhető a dinasztiánk minden adata, illetve a barátok és ellenségek listája is azonnal láttatja a legfontosabb infókat. Egyébként minden egyéb rejtett infót egy kattintással elő tudunk hozni, épp csak tudni kell, hogy merre keressük. Ebben a tutorial alig segít, így az önálló felfedezés során tudunk csak ráérezni a játék kezelhetőségére.
Ha már megbarátkoztunk a kezelőfelülettel, jöhet az uradalmunk áttekintése. Európa egésze, Afrika északi része és Ázsia nyugati csücske áll rendelkezésünkre játszótér gyanánt, a kornak megfelelő, történelmileg hű birodalmakkal, népekkel és határvonalakkal, sőt még az uralkodók és a köztük lévő kapcsolatok is helyesek az induláskor. Aztán persze mikor elkezd pörögni az idő, a dolgok elkezdenek bonyolodni.
Veni, Vidi, Vici
A Knights of Honor II nem csak a hódításról szól, sőt, kifejezetten nehéz a totális dominanciát elérni. Nekünk, mint az uralkodónak, több területen is menedzselnünk kell a birodalmat, méghozzá folyamatosan. Ilyen területek a hadászat, kereskedelem, diplomácia, vallás, és a korona befolyása. A hadászat révén nem csak az ellenséges haderőket, de a lázadásra merészkedő népességet is kordában tarthatjuk. A kereskedelem nélkül a kincstár üresen tátong, ráadásul a jó kereskedelmi kapcsolatok vezetnek a gyümölcsöző diplomáciai kapcsolatokhoz. Apropó diplomácia, rengeteg szomszédos és távoli ország uralkodójával kell megállás nélkül kapcsolatot tartani, épp egy perlekedés csendesítése, vagy épp birtoklási viták miatti erőszak okán, de ugyanígy kovácsolhatunk barátságokat, vazallusi címeket illetve háborús szövetségeket.
A diplomácia a legkomplexebb része a játéknak, elvégre minden uralkodó más-más jellem, és a mi uralkodónk megítélése is sokat vet a latba, hát még a tetteink és szövetségeseink viselkedése. Lehet, hogy jóban vagyunk egy nagyhatalommal, de amikor egy távoli szövetségesünk mondjuk elkezd templomokat lerombolni, akkor hirtelen mi is a konfliktus részévé válunk. Őrülten nehéz mindenkinek a kedvére tenni, így okosan ki kell puhatolni, hogy kinek érdemes az érdekeit támogatni, kit kell boldoggá tenni, és ki az akinek nem szabad elhinni egyetlen szavát sem. És persze mindemellett a saját birodalmunk stabilitására is törekedni kell, mert ha az nem ideális, akkor a többi uralkodó ezt látva nem hisz majd benne, hogy mi értékes szövetségesek lehetnénk. Jogosan.
Hogy képesek legyünk ennyi mindent kordában tartani, ki kell építenünk a királyi udvart, és nemesi címekkel rendelkező lovagokat kell az egyes területek élére állítani. Az udvaroncok jönnek-mennek, így mindig van izgalom és tenni való velük kapcsolatban is, ám ha sikeresek, akkor képességek vásárlásával nevelhetünk ki belőlük nélkülözhetetlen segédeket. Persze ők is megöregszenek és meghalnak, így cserélődnek, de a mi karakterünk is ugyanilyen halandó, éppen ezért utódok és családtagok segítségére szorulva kell a dinasztiánkat céltudatosan építgetni és taníttatni. Jobb a kincstár élére egy utódot helyezni, semmint egy jött-ment lovagocskát, aki amúgy akár el is árulhat bennünket.
Ha a diplomáciára, kereskedelemre és fejlődésre koncentrálunk, akkor a játék egészen nyugis, ellenben ha háborúskodásra adjunk a fejünket, akkor számottevően nagyobb figyelmet és tervezést igényel a feladat. Szórakoztató a totális dominanciára törekedni, viszont maga a harc kevésbé látványos, vagy érdekfeszítő. Összecsapásoknál van egy Total War-ra hajazó sereg nézet, itt viszont fájdalmasan kevés lehetőségünk van beavatkozni, így ezt átugorva elég, ha csak a térképet menedzselve kivárjuk amíg maguktól elintézik a srácok a perpatvart.
A multiplayer valamivel kaotikusabb élményt ad, mintha egyedül veselkednénk neki a játéknak, elvégre a gép irányította uralkodók valamilyen szinten racionális döntéseket hoznak. Ellenben társainkkal, de ez persze klassz játék estéket eredményezhet. Apró piros pont, hogy a győzelmi kondícióknál több lehetőségünk is van, azaz a játékot nem a legagresszívabb játékos nyerheti, hanem a kondíció mondja meg, hogy éppen mi a feladat. Győzzön a leggazdagabb? Vagy a legtöbb szövetségessel rendelkező diplomata? Esetleg a legnagyobb várost elsőnek felhúzó játékosé legyen a győzelem? Ezek érdekes opciók, és változatos meccseket biztosítanak.
Sötét középkor
A játék eléggé komplex, tekintve hogy mennyi minden történhet, mennyi mindenben kell döntést hoznunk, hogyan osszuk meg az erőforrásainkat, hogyan gyarapítsuk birodalmunkat és miként használjuk fel a szövetségeseinket. Viszont muszáj beszélnünk arról, hogy a Knights of Honor II miért nem tud tündökölni dacára ennek az elvárt és amúgy teljesített elvárás ellenére sem.
Kezdjük azzal, amit már említettem, hogy a tutorial talán az egyik legrosszabb féle bevezetés egy játékba, amit valaha láttam. Nem csak hogy félmondatokba sűrít kulcsfontosságú információkat, nem ad tippet arra, hogy mivel érdemes folytatni, mik a lépések, mire figyeljünk. Egy kezdő számára ez maga a pokol, ott van egy komplex kezelőfelület, ezer és ezer ábra, ikon, gomb, szöveg, és még elképzelése sincs arról, hogy mit vár el tőle a játék. Persze ott a Royal Library, az viszont annyira tömör és rendezetlen, hogy biztosra veszem az ember nem fog annak olvasásával időt pazarolni, inkább csak random kattintgat, hátha történik valami.
Történne is, ha nem lenne a játék ennyire ütemtelen. Normál sebességen elviselhetetlenül lassúak a folyamatok, az építkezés, a diplomaták munkája, a sereg vonulása, annyira sok időt vesz el, hogy mellette tényleg max olvasgatni tudunk. Ha felgyorsítjuk az időt, ez a gond megszűnik, de viszont ez miatt közben a térkép megőrül, elkerüli a figyelmünket egy csomó fontos történés, míg az eventek és döntések ablakai megállás nélkül ugrálnak fel a képünkbe. Persze, megállíthatjuk az időt, hogy átolvassunk mindent, de ez olyan szaggatott és kényelmetlen játék sebességet produkál, ami hosszú távon inkább elveszi az ember kedvét.
Ezen főbb problémák mellett inkább technikai jellegű hibákba botlunk, mint az érthetetlen fagyások, szaggatások, pár eltűnő ablak.
Ami még a negatívumok közé sorolható, az inkább olyan szempontból fontos, hogy a Knight of Honor II nem egy egyedi alkotás, nem is hasonló, hanem inkább kiköpött mása egy Crusaders Kings-nek, ellenben nem képes ugyanazt a fajta immerziót, látványt és hangulatot megadni. Alul marad a kompetícióval szemben, ami nem is lenne gond egészen addig, amíg a játék ugyanannyira, vagy akár még jobban élvezhetőbb. De sajnos nem ez a helyzet.
Ajánló
A Knights of Honor II: Sovereign nem egy rossz játék, éppen csak nem is nevezhetjük jónak. Vannak remek elemei, komplexitásában hozza az elvárt szintet, a történelmi hűség csillagos ötös. De az ütemtelen játékmenet, a kínkeservesen gyér tutorial, és a többi dobogós játékhoz képest visszamaradó minőség miatt nem tudjuk azt mondani, hogy ez a játék képes felérni a piac jelenleg elérhető produktumjaihoz. Ha már unod a korábbi játékokat, de még mindig szomjazol a stílusban készült RTS-ekre, akkor tégy vele egy próbát. Ha kezdő vagy, de érdekelnek a történelmi RTS-ek, akkor viszont ne ezzel a játékkal kezdj bele a tanulásba…
Pontszám: 6 / 10
Történelmileg hű RTS, ami nem valami kezdőbarát
Pro:
- Történelmi hűség
- Nagy és gazdag térkép
- Kellően komplex
Kontra:
- Ütemtelen játékmenet
- Tragikusan rossz tutorial
- Technikai problémák
