Teszt – Ghost of Tsushima

Teszt – Ghost of Tsushima

Mikor az Infamous sorozatot jegyző Sucker Punch bejelentette, hogy a középkori japánban játszódó, kor és történelem hű játékot szeretne fejleszteni, ami ráadásul nyílt világú, első alkalommal megosztó vélemények röppentek fel az interneten. Egyrészről a középkori japán túlságosan is romantikusra vett feldolgozásait nem csak maguk a japánok unják, de a nyugat is furcsa szájízzel tekint rá. Mindig megkísérlik feldolgozni a témát valamilyen módon, kevés sikerrel. A futószalag jelenség pedig senkinek sem jelent jót, így hát az első előzeteseket és infókat izgatott, de óvatos várakozás előzte meg. Mert hát hiába jön ki a könyökünkön a történelmi japán, azért a szamurájok büszke kora és japán mindent átitató mesebeli mítoszai mindenki szívét képes megdobogtatni.

Nem véletlen, hogy a rajongók már évek óta könyörögnek egy japánban játszódó Assassin’s Creed játékért. És úgy gondoljuk, hogy az sem véletlen, hogy a Sucker Punch a Ghost of Tsushimával pontosan azt adta, amire mindenki várt. Ez a játék egy nagyon gondosan átgondolt és megtervezett akció több szubkultúra igényeinek kielégítésére, miközben nem feledkeznek meg a kultúrális tiszteletadásról és hűségről sem. 

“Nincs a szamurájnál magányosabb lény, talán csak a tigris a dzsungel mélyén…. talán… “

Yamamoto Tsunetomo

Vérbe áztatott becsület

1274-ben a legendás mongol hadsereg megkezdi invázióját a japán szigeteken, első célpontjuk pedig a stratégiailag nélkülözhetetlen fontosságú Tsushima sziget. A ravasz Khotun kán tisztában volt a sziget híres szamuráj klánjainak erejével, de gyengeségeikkel is, így első partra szállásuk mindenki számára megdöbbentő győzelemmel zárul. Tsushima összes szamuráj klánja felsorakozott a közép-nyugati parton, hogy aztán szinte mindannyian ott leljék végzetüket, és ezzel Tsushima szó szerint elveszítette az egyetlen védelmét. Tsushima békés, dolgos népe évszázadokon át a szamurájok védelmétől függött, ám most magányosan, kiszolgáltatva kell végignézniük, ahogy a színpompás virág mezők és gazdag erdők mind lángba borulnak. Rabszolgaság, éhinség, kín és halál költözik Tsushima szigetére. 

A játék hőse egy fiatal szamuráj, a Sakai klán örököse, Jin Sakai. Nagybátyja, a sziget ünnepelt hőse és mindenki által tisztelt vezére, Shimura Nagyúr a szamuráj kódex és kultúra rendíthetetlen védelmezője, Jint pedig saját fiaként szereti, és mestereként egyengeti útját. A szigeti csatában mindketten elesnek, Jin kishíján meg is hal, ha nem menti meg egy arra settenkedő tolvaj, Yuna. Jin még fel se épül sérüléseiből, mikor megtudja, hogy szeretett nagybátyját a Kán fogságba ejtette, így a szamuráj becsületnek megfelelően azonnal a megmentésére siet. Hiába a becsület, a szigorú harc etikett és fegyelmezett harcmodor, ha az ellenség ravaszul, a legmocskosabb eszközöket is képes bevetni a győzelemért cserébe. Jin elbukik, és hamarosan egyedül találja magát Tsushima felperzselt földjein. 

A játék folyamatosan ellát minket tutorial tippekkel, de gyakorlatilag tálcán kínálja Tsushima szigetét, hogy annak minden titkát felfedve erősödjünk meg, felnőve a feladathoz: kiszabadítani a nagybátyánkat, megölni Khotun Kánt, és visszaverni a mongol inváziót. De ezt egyedül egyértelműen lehetetlen lenne kivitelezni, ezért hát szövetségesekre van szükségünk, valamint új eszközökre, fegyverekre, páncélokra. Jin kénytelen a szamuráj kódex ellen fordulni, hogy olyan módszerekkel vágjon vissza a mongoloknak, amikre még ők sem számítanak. Egy olyan világban azonban, ahol egy szamuráj inkább eldobja a saját életét, semmint hogy becstelen eszközökhöz folyamondjon…. Jin nem csak a mongolokkal kell hogy ádáz harcot vívjon, de saját becsületével, népe kulturájával, és végezetül családja örökségével is. 

A történetből és az alapszituációból már tisztán látszik, hogy a Ghost of Tsushima nem elégszik meg azzal, hogy a szamurájok “menők”, és ezzel el is lehet adni a címet. Nem csak egy akciójátékról van itt szó, hanem egy olyan korhű sztoriról, ami telis tele van nagyszerűen kidolgozott karakterekkel, szívszorító sorsokkal, meghökkentő fordulatokkal, és érdekes morális kérdésekkel. Jin sarkos, szigorú szabályokon alapuló harcmodora a kezdetektől fogva túl nagy kihívás elé állít minket, hiszen nem párbajokat kell megvívnunk, hanem több főt számláló, változatos egységekből álló csapatokat, őrségeket, vagy akár komplett seregeket kell legyőznünk. Ehhez megannyi segítséget kapunk kardvívó formák, képességek, fegyverek és kütyük képében. Ezek megszerzéséhez és fejlesztéséhez azonban rengeteg dolgot kell csinálnunk, ami elsőre talán soknak tűnhet, de hát ettől lesz tartalmas a játék.

A csodák országa

Tsushima szigetét ellepték a mongol hódítók, de még az ő tűzhányó ostromgépeik és csizmás talpaik sem zúzhatják le annak ezernyi szépségét. Talán ez a Ghost of Tsushima egyik dobogós pozitívuma, mert nincs mit ezen túlmagyarázni, a játék: elképesztően szép. A szinte végtelen virágmezők, a szélben táncoló ezernyi szirom, a fennséges hegyek, a versbe illő szépségű völgyek, partok és erdők szinte könnyeket csalnak annak a játékosnak a szemébe, aki nem csak A pontból B-be kutyagol, de körbe is néz néha, hogy megcsodálja a sziget részletgazdagságát. 

Ráadásul ezek a letaglózóan szép helyek nem csak díszként szolgálnak a távolban, ugyanis a sziget tömve van olyan különböző helyekkel, amelyeket felfedezve valamilyen előnyhöz juthatunk. 

Ilyenek a szulfurral telített meleg fürdők, ahol Jin kipihenheti a harc fáradalmait, elmerenghet a múlt eseményein, miközben életerőnk növekszik. 

Japán megannyi istent ismer, és a főisteneknek a sziget legszebb pontjain építettek szentélyeket, melyeket nyaktörő kihívás megközelíteni, jutalmunk azonban képességeinket erősítő talizmánok lesznek. Arról nem is beszélve, hogy a szentélyek környékei a legcsodálatosabbak a szigeten. 

Inari isten szent hírnökei, a rókák szentjánosbogarakra vadásznak, és ha követjük őket, fellelhetjük a kis szentélyeket, ahol egy imádságot követően képességeinket erősítő talizmánokat fejleszthetjük.

Minden település a szamuráj családok birtokában áll(t), és a megfáradt nagyuraságok átutazóban is szerettek bambusz szárakon gyakorolni, így mi is rálelhetünk ilyen gyakorló udvarokra, ahol egy ügyességi játékot követően fejleszthetjük Jin harctudását. 

A szamurájok legalább annyira közel álltak a művészethez, mint a harcokhoz, így néha felfedezhetünk meditációs helyeket, ahol összeállíthatjuk saját haiku verseinket, melyekért fejpántokat kapunk jutalmul. 

A temetőkben szokás volt dalos tücsköt helyezni egy kalitkába, hogy a holtakat nyugalomba ciripeljék, mi pedig ezektől a tücsköktől tanulhatunk új dallamokat, melyeket aztán el is játszhatunk. 

És ezek csak egy része annak a sok dolognak, amiket gyűjtögethetünk és felfedezhetünk. Szerezhetünk a lovunkra különböző málhákat, gyűjthetünk mongol feljegyzéseket, keresgélhetjük a szamuráj családok zászlóit, virágokból a páncéljainkra szerezhetünk új festéseket, és így tovább. Ez soknak tűnhet elsőre, de Tsushima szigete hatalmas, és ez a sok érdekes gyűjtögetni való biztosítja, hogy bármerre is vezessen az utunk, találni fogunk valamit amiért érdemes lepattanni a lóról. Aki pedig a karaktere tökélyre fejlesztését kutatja, az célszerűen fogja ezeket a pontokat felfedni és jutalmait begyűjteni. Ebben pedig lesz segítségünk, nem is akármilyen. 

Ugyanis a játékból hiányzik a minitérkép és a kompassz, a világtérkép pedig akármennyire is szép és részletes, mégsem túl kényelmes mindig azt előkapdosni. Jint azonban maga a szél fogadta társául, ezért bármikor szükségünk van útmutatásra, csak egy érintés a kontroller touch padján, és a környezetünkben feltámad a szél, arra fújva amerre mennünk kell. Nem mondanám forradalmi megoldásnak, de az biztos, hogy egyedi, kényelmes, és állatira hasznos. Sokkal érdekesebb úgy átlovagolni egy mezőn, hogy a fák lombjainak bólogatását követjük, és nem egy fényes vonalat a földön. Mivel nem kell irányzékot követnünk, ezért utazás közben szabadon gyönyörködhetünk a tájban, és megjegyezhetünk támpontokat, amik később segíthetnek akár a szél nélkül is tájékozódni. 

Mindezen tennivalók sokaknak csábítóan hathatnak, míg mások inkább elrettennek tőlük. De ez nem is meglepő, hiszen akik egy akció játékra vágynak, azok nem biztos, hogy örömüket lelik a róka kergetésben. Ugyanez igaz visszafele is, akinek a felfedezés hoz fényt az életébe, annak unalmas lehet mindig ugyanazokat a csatákat lejátszania. A Ghost of Tsushima ebből a szempontból kétélű penge, mert bár tömve van tartalommal, ezek nagy része ismétlődő elemekből áll, amiket az első pár óra után kiismerhetünk, és később sem nagyon fog változni a lényeg. Az ellenfelek bár erősödnek, de a harcok menete ugyanaz marad. Mi is erősebbek leszünk, és gyorsabban végzünk nagy tömegekkel, de a játék vége felé már inkább egy quick time event, amit csinálunk, semmint izgalmakkal teli kihívás, főleg mert aki becsülettel gyűjtögeti a képességpontokat, annak a karaktere annyira szívós és hatékony lesz, hogy nincs az az ellenfél, ami megállíthat bennünket.

Talán ez lehet a játék egyetlen olyan negatívuma, amiről érdemes beszélni, révén játékostól függ, hogy hogyan fogja megélni ezeket az önismétlő elemeket. Lesz, aki élvezi minden percét a térkép tisztogatásnak, hiszen platinázhatja a játékot, és a maximumra fejlesztheti Jint. A többiek viszont lehet, hogy csak a történetre koncentrálva lovagolnak át a sok felfedezetlen hely mellett, abszolút figyelmen hagyva a gyűjtögetni valókat, nekik a Ghost of Tsushima bár varázslatos történettel rendelkezik majd, de amit csinálnak, az egy kiszámítható ütemű vagdalkozás lesz. 

Egy szamuráj becsülete

Bár Tsushima szigete csodaszép, a felfedezés és gyűjtögetés tényleg élvezhető és hangulatos tevékenység, azért a Ghost of Tsushima mégis csak egy akciójáték, méghozzá nem is akármilyen. Jin tapasztalt kardforgató, de ilyen vad és kegyetlen ellenféllel még nem találkozott, így vele együtt nekünk is meg kell tanulnunk a katana kardforgatás trükkjeit. 

Egy szamuráj tisztelettel és becsülettel harcol, mindig szemtől szembe száll harcba, és a kardforgatás inkább egy halálos tánc, semmint brutális vagdalkozás. A vérontás ajándék, a halál jutalom, a győzelem lecke, míg a vereség halálos szégyen. Jin ezeknek a megtörhetetlen igazságoknak fényében kezdi a harcot a mongolokkal, így az első pár csatánk kisebb mongol rohamosztagokkal vagy őrjáratokkal fog zajlani, és főleg a fenti szabályoknak megfelelően. Ha meglátunk egy mongol őrjáratot, kihívhatjuk őket párbajra, ilyenkor az egyik önként jelentkező idegen farkasszemet néz velünk, és vár a megfelelő pillanatra. Ha gyorsabban csapunk le, a párbajt megnyertük, ám el kell bánnunk a többiekkel is. Gyors lábmunka, hárítás, visszacsapás, és precíz vágások a győzelem receptje, legalábbis addig, amíg nem találkozunk túlerővel. 

A mongolok megannyi különbféle harci egységet vonultatnak fel, kezdve a buta bakától a nehézpáncélos ostromtörő góliátig. Típusukat tekintve megkülönböztethetünk kardforgatót, íjászt, pikást, pajzsost, és az úgy nevezett brute-ot, ami ezeknek valamelyik változata, csak épp kétszer akkora, mint mi. Mindegyik egységtípusnak megvan a maga erőssége, ha nem figyelünk oda akkor rekordidőn belül földbe taposnak bennünket. A szamurájoknak azonban számtalan harcstílusa van, ezeket fogjuk elsajátítani, és egy gombnyomással cserélgetni, függően attól, hogy éppen milyen típusú ellenfél tör az életünkre. De még korai lenne örülni, ugyanis ahogy haladunk a sztorival, úgy erősödnek és okosodnak az ellenfeleink is, váratlan trükköket bevetve ellenünk. Ha megtanuljuk az összes harcstílust, és kitapasztaljuk hogy mikor melyiket kell bevetnünk, akkor már csak a reflexeinken múlhat a győzelmünk. 

Míg Jin, és így a játékos főleg a kardforgatásra hagyatkozik, addig a szinte emberfeletti feladatok elvégzésre megannyi eszközt és fegyvert fogunk szerezni. Rövid és hosszú íj nem idegen a szamuráj kultúrától, ám a trükkös, értsd mérgezett, vagy robbanó nyilak már a mongoloknak is meglepetést okoznak. A tőlük ellesett bombák használata becstelen, de szükséges lépés, a füstbombákkal fedezéket teremtünk magunknak a meneküléshez, szélharangokat elhajítva elterelhetjük a járőrök figyelmét, mérgezett tüskékkel pedig kiszedhetjük a gyanútlan ellenfeleket, zavart és pánikot keltve soraik között. 

Remélem érzitek, hogy ezek az ölésre alkalmas eszközök mennyire szembe mennek a szamurájok irdatlanul szigorú kódexével. Nem csak a mongolok, de a saját népünk is képes megbotránkozni becstelen harcmodorunkon, ám erre szükségünk is van, ha győzni akarunk. Lopakodva hátbadöfni az ellenséget a tolvajok taktikája, ám ha foglyok életéről van szó, akkor nem válogathatunk. Minél kegyetlenebbek vagyunk, a mongolok annál jobban félnek majd tőlünk, ám a barátaink és a világ sem hagyja szó nélkül eltévelyedésünket. Míg a sztori hősei Szellemnek kezdenek nevezni, és rettegve emlékeznek meg gerilla akcióink eredményeiről, addig az időjárás változása is jelzi, hogy mennyire messzire estünk a szamuráj ideáltól. Ha becsülettel küzdünk, az idő derűs, szirmokat visz a szél, a nap fénye simogatja a színpompás tájat. Ha kegyetlenkedünk, akkor a táj elveszíti színét, az égboltot eltakarják a sötét viharfelhők. Szerencsére egy furulya dallal eloszlathatjuk (vagy épp előcsalogathatjuk) a csúf időt, de ez kellően jelzésértékű a játékos számára. 

Végezetül, ha a fentebb felsorolt szamuráj finomságok nem lennének elegendőek, az igazán szentimentális rajongóknak egy kifejezetten érdekes csemegét tartogat a játék: A Kurosawa Mode-ot. Akira Kurosawa rendező filmjei talán a valaha készült legjobb szamuráj filmek, és a játék fejlesztői a legapróbb részletekig tanulmányozták az öreg japán mester műveit, átemelve megannyi elemet és jelenetet, de főleg a hangulatot. És mindehhez készült a Kurosawa mode, ami a rendező filmjeire jellemző képvilágot húzza rá a játékra, fekete-fehérré varázsolva mindent, de a rendező filmjeiből ismert különleges mélységekkel, világos vs. sötét telítettségekkel. Ez nyilván azoknak érdekes, akik ismerik a régi szamuráj filmeket is, de mindenképp egy izgalmas tiszteletadás az eredeti forrásanyag előtt. 

Becsület, és tisztelet

A Ghost of Tsushima egy nagyszerű játék, ami nem csak elképesztően szép, de korhű és tiszteletteljes a történelmi japánnal és a szamuráj kultúrával szemben. A történet remek, a narratíva mozivászonra illő, a zene elvarázsol, a karaktereket könnyű megszeretni vagy éppen ádáz haraggal lenni irántuk. A szabadon bejárható terület tömve van tartalommal, a harc dinamikus, látványos és izgalmas, nincs olyan pillanat, amikor azt éreznénk, hogy nincs mit tennünk a fejlődés érdekében. Ez viszont kétélű penge, mert aki végig szaladna a sztorin, az lemarad a játék szívét-lelkét adó részletekről, aki meg inkább felfedezne, annak önismétlő elemek egész sorát kell robotszerűen besöpörnie, ha netán platinázni szeretné a játékot. 

Akárhogy is, a Ghost of Tsushima nagyon sok féle játékosnak szól, és mindegyikük máshogy fogja fogadni a játékot. Az biztos, hogy mindenki megtalálja majd a játékban azt, ami képes lekötni hosszú órákra, és ami miatt alig várja, hogy hazaérve kezébe kaphassa a kontrollert, és visszatérhessen Tsushima varázslatos szigetére. A sztorira koncentráló játékosok is legalább 15-20 órát beleölhetnek Jin kalandjába, de aki a platinát áhítja, az akár 40 órán át is élvezheti a szamurájok fénykorának eposzi történetét. A Ghost of Tsushima tipikusan az a Game of the Year jelölésre jogosult mű, amit mindenkinek bátran tudok ajánlani kipróbálásra, de ugyanilyen magabiztossággal tudom javasolni a végigjátszását is. 

Zárásképpen engedjétek meg, hogy megosszam veletek a játékról költött, saját haikumat:

A kard pihen,
Ragadd kezedbe most.
Hívogat a szél.

Pontszám: 9 / 10

Bár van, ami nem tökéletes, mégis egy Game of the year gyanús alkotás, ami megérdemli mindenki figyelmét és szeretetét

Pro:

• Elképesztő látványvilág
• Kor és kulturális hűség
• Remek történet
• Temérdek felfedezni és gyűjtögetni való

Kontra:

• Kissé repetitívvé váló harc
• Önismétlő felfedezös elemek