A körökre osztott harcrendszerű rpg-k úgy tűnik, hogy ismét aranykorukat élik, méghozzá nagy tömegek kicsattanó örömére. Nem csak a régi klasszikusokon felnőtt generáció örvendezik ennek az ismerős, és mégis új szárnyalásának a zsánernek, de a friss gamer közösség is csak kapkodja a fejét, hogy micsoda mély és elragadóan komplex a szerepjátékok világa. Nagyszerű ez a trend, és nincs is megállás, sorban jönnek az izgalmasabbnál izgalmasabb játékok, hogy elfoglalják méltó helyüket a legendák között, vagy pár szép emlékkel hüssöljenek azok árnyékaiban. Mostani játékunkat gyártó Fool’s Theory nem csak megkísérli ezt a nagyratörekvést, hanem fortélyosan beszivárog a látóterünkbe, a zsigereinkbe markol, fogságba ejt, és hamar rá kell döbbennünk: a rabjává váltunk.
A túlvilágiak nyomában
A történet szerint a huszadik század elején járunk, lezajlott a felkelés Varsóban a megszálló orosz cár erői ellen, és ahogy a történelemből ismerjük, meg is bukott. Ezekben a nehéz időkben a nagyvárosokon kívül Lengyelország vidékét nélkülözés, rettegés és bizonytalanság jellemzi, ami sötét szándékot és aljas tetteket szül a babonás népek között. Egy hasonló problémával küszködő sáros és koszos faluba érkezik hősünk, Wiktor Szulski, aki egy thaumaturg.
Okkult tudományok révén a mi világunkkal párhuzamosan létező sötét dimenziókból származó démoni lények után kutat, melyeket szalutórnak hívnak, és az irányítójuknak természetfeletti képességeket adnak. Wiktor szalutorja, a csendes de annál vérfagyasztóbb Upyr kíséri a férfit, aki az emberek lelkét kiszolgáltató Bűnök szakértője, és ő maga is rendelkezik egy ilyen bűnös gyengeséggel: A büszkeséggel. Egy ismert gyógyítót, bizonyos Raszputyint keres, mikor megtudja, hogy az őt kitagadó gazdag és elismert apja meghal, így vissza kell térnie az orosz cár elnyomása alatt tartott Varsóba, miközben vágya, hogy minél több szalutort hajtson irányítása alá, egyre veszedelmesebb ügyekbe keveri őt. Vajon felül tud kerekedni Wiktor a saját Bűne csapdáján, vagy hagyja magát a Büszkeség csábító hatalma által megerősödni, kockáztatva az életét, és a lelkét?
Szögezzük le itt és most, a Thaumaturgenak fantasztikusan jó a sztorija. A kedvcsináló bevezető, amit írtam, épp csak egy apró szilánkja mindannak, amin a prológus keresztül vezet minket, és már az első pillanattól fogva magával ragad az a fajta sötét és nyomasztó hangulat, mely a cseppet sem rokonszenves Wiktort kíséri. A büszke, de családjából száműzött Wiktor a saját egójának és a szakmájának vérfagyasztó horrorjából meríthető hatalomnak rabságában tör előre, épp csak szemlélőjeként annak a történelmileg olykor helyes, máskor némileg alternatív verziójának, ami körülötte zajlik, függetlenül a tetteitől.
Ami őt érdekli, az az emberiség nyomorának energiáira ragadozóként érkező szalutorok befogása és irányítása. Mint azt elmagyarázzák a játékban, egy szalutor megbéklyózása is rettenetesen veszélyes, a kettőnél több pedig közel lehetetlen anélkül, hogy a thaumaturg ne őrüljön bele. Wiktort ez azonban nem állítja meg, kérdés csak az csupán, hogy hogyan szerzi meg azt, amire vágyik.
A szerepjáték elemek itt különösen aktív elemei a karakter kiépítésének, elvégre az előre megírt sztorijától függetlenül mi választjuk meg, hogy mennyire hajlandó kockáztatni, vagy mit hajlandó feláldozni Wiktor a hatalomért. Játszhatunk a józan ész útján maradó, igazságos de ambíciózus embert, aki segít ahol tud, de nem feledkezik meg a céljairól sem. De lehetünk hideg és kegyetlen okkult őrültek, akinek az emberi élet értéktelen, csak a saját javait hajtja, és a hatalomért bármely bizalmasát azonnal a mélységbe veti. Válaszaink minden beszélgetést megtöltenek személyes érzelmekkel, súllyal és egyben megnyitnak ajtókat, vagy épp bezárnak. Mint thaumaturg, egyfajta nyomozók is vagyunk, tehát az információ szerzés, gyűjtögetés és okkult képességeink használata sokféle emberrel és szituációval hoz össze minket.
A nyomozás több rétegben zajlik, egyik a már fentebb említett párbeszéd, ahol vagy ravaszságunkkal, vagy akár a Bűnünk, azaz a Büszkeségünk energiáival érünk el dolgokat. De a terepen mászkálva is találhatunk más emberek számára láthatatlan jeleket, jelenéseket, letapogathatunk tárgyakat és helyeket a beléjük ivódott emlékek kinyeréséért, felgöngyölítve a titkokat és kérdéseket. Minden apró nyom, minden szereplő és minden tárgy segít a végső megoldás felfedésében, és ezek a nyomok a legtöbb esetben szorosan összefonódnak, így egy izgalmas és dinamikus nyomozós játékot játszunk, mikor épp nem kell harcolnunk.
Hatalom a Bűnben
Mert bizony a harc is szerves része az életünknek. Ilyenkor körökre osztott módon kártyák segítségével adunk utasításokat Wiktornak, illetve az őt kísérő szalutoroknak. Wiktor tud bunyózni és lőni ha akad nála lőfegyver, de az igazi hatalma a szalutor képességeiben rejlik, melyek felerősítik az ő esélyeit, illetve megbabonázzák, vagy épp megkínozzák az ellenfeleinket. Minden szalutor más képességtárral rendelkezik, a mi feladatunk a megfelelő sorrendek kiválasztása pontos időzítéssel. Ez könnyű fokozaton játékos és jópofa, nehezebb fokozaton viszont brutálisan embert próbáló puzzle, mert egyetlen rossz lépés vagy időzítés, és garantált a bukás. A bossok különösen könyörtelen összecsapásokat ígérnek, jelentőségteljessé és emlékezetessé téve őket.
A játék során tapasztalati pontokat szerzünk, illetve feloldjuk a Bűnökhöz tartozó készségpontokat, melyekkel a szalutorunkhoz kötődő okkult erőket tudjuk erősíteni, illetve feloldani. Minél mélyebbre ásunk egy adott képesség vonalon, annál több részletet vizsgálhatunk meg a pályákon, javítjuk az intiúciónkat a beszélgetések során, illetve javítjuk a támadásaink hatékonyságát. Sajnos a képességek nem érződnek igazán részének a karakter fejlődésének, ami inkább csak azért észrevehető, mert a játék minden más aszpektusában tetőfokára hág az immerzió, kivéve a képesség fánál. Furi, de elnézzük neki.
A sztorin és játékmeneten felül a Thaumaturge a grafika terén is tündököl. Nem csak hogy technikai szempontból minőségi darab a játék, de a látványvilág, a karakterek megjelenése és a környezet mind gondos munkáról tesznek tanúbizonyságot. A pályák legkevésbé érdekes részei is annyira részletgazdagok, hogy a továbbhaladás helyett szívesen elidőzünk, hogy megfigyeljünk minden kis részletet az apróságot. És ez igaz a vidék lepusztult területeire, vagy a belváros élettel teli utcáira, a dohos épületbelsőkön át a sötétségbe vesző labirintusokig.
Szintén csak dícsérni tudjuk a hangokat és a zenét, a játékhoz fabrikált hanganyagok nagyon immerzívek, minőségiek, és a hangulatot szolgálják. A szinkron minden karakter esetében remek, még a kevésbé fontos mellékszereplők esetlen akcentusa is belefúrja magát a világ összképébe, de a főhősök szinkronmunkája viszi a prímet. Mondjuk ehhez hozzájárul, hogy a játékhoz remekül megírt narratíva és szövegkönyv társul, tehát minden tekintetben felső polc minőségről beszélünk.
Ajánló
A Thaumaturge nem csak egy a sok közül, nem pusztán egy újabb cím az immerzív szerepjátékok zsánerét bővítő listában. Kategóriájában eddig az év legminőségibb alkotása, amire mind a játékmenete, története, és/vagy grafikája miatt érdemes, sőt, kifejezetten ajánlott lecsapni. A játékelemek ötvözése, a szürke moralitású hős, a valós történelembe oltott okkult horror, és a sok órán át tartó, magával ragadó cselekmény a 2024-es év ajánlásai közé, azon belül is a lista elejére sorolja a Thaumaturge-ot. Nagyon fontos ez a siker, hiszen a Fool’s Theory gondozásába került a Witcher Remake is. A Thaumaturge minőségét látva egy csepp aggodalmunk sincs arról, hogy ez a csapat több mint alkalmas arra, hogy a zsánerben további nagyágyúkat hozzon nekünk.
Pontszám: 9 / 10
Fantasztikusan borzongató szerepjáték
Pro:
- Remek történet és karakterek
- Látványos
- Mesterien tálalt hangulat
- Dinamikus harc
Kontra:
- Pár apró technikai hiba, bug
