Legyen szó szórakozásról, mainstream médiáról, vagy cikkírásról, egy játékos valahogy mindig visszakanyarodik a túlélős játékokhoz, teljesen mindegy hogy azelőtt mikkel játszott, vagy mikkel szeret játszani. Megunhatatlan zsánerről van szó, amiről senki sem gondolta volna, hogy ennyire közkedvelté válik kicsik és nagyok között egyaránt. Ezeknek a programoknak ismérve, hogy rengeteg játékórát igényelnek az igazi teljes élmény érdekében, és szinte biztos, hogy a túléléshez a barátainkkal való közös játék biztosítja az abszolút csúcsát a lehetőségeinknek. Egy időben csak úgy jöttek-mentek az újabb és újabb próbálkozások, némelyik csúfos véget ért, míg másoknak sikerült akkora rajongótábort építeniük, hogy még manapság is játszanak velük.
Egy *újabb* túlélő élmény
Hogy mitől lesz egy túlélős játék sikeres, az még így ennyi év távlatában sincs kőbe vésve, így bárki aki ilyen játék készítésére adja a fejét, az nagy kockázatot vállal. Ez miatt (sajnos) jellemzően minden újonnan megjelenő program early accessben, azaz korai hozzáférésben jelenik csak meg, mi pedig kétkedve/reménykedve invesztáljuk bele a pénzünket valamibe, ami talán soha nem készül el.
Mégis mindig megtesszük. De miért? Tanulhattunk volna a megannyi megbukott próbálkozásból. Talán azért, mert mindig reménykedünk, hogy a befektetésünk megtérül, és valami igazán jó dolog születik? Vagy mert hiába volt már annyi új és különböző alkotás, mégis még mindig hiánycikk a túlélős móka? Bármelyik is legyen az oka, tény és való, hogy a játékos közösség szomjazza a jó túlélős játékokat. A fejlesztők pedig már belátták, hogy az egyetlen módja a nagy tömegek bevonzásának valami olyan körítés, világ vagy hangulat megalkotása egy már bevált recepthez, amit még nem látott a közösség. Ez óriási feladat, de nem lehetetlen. A mostani cikkünk témája is egy ilyen alkotás.
Túlélni a sivatagot
A Last Oasis sztorija letaglózó alapszituáció elé állít bennünket: A Föld megállt. Nem forog többé, ezért aztán a természet törvényei felborulnak, a bolygó egyik oldalát iszonyatos forróság süti ropogósra, a másik oldalát örök sötétség és fagy borítja be. Az emberek se fizikailag, se pszihésen nincsenek felkészítve egy ilyen katasztrófára, így hát megtörténik az, amire mindenki számított: Az emberiség a kihalás szélére sodródik. Nagyon kevés túlélő marad csupán, és ők is a nomád életvitelre tudnak hagyatkozni csupán. Egyes csoportok azonban nem fogadják el végzetüket, és megpróbálják megszelídíteni a felszínt. Hogy átszelhessék az embertelen körülményekkel bíró földeken, nagy lépegetőket és repülő hajókat építenek. Minden új építmény csak bővíti és bővíti a túléléshez elengedhetetlen járművek csoportját, így lesz az emberiség reményének számító karaván, mely a bolygót járva gyűjti az embereket és a nyersanyagokat. A vadonban sínylődő túlélők szinte vallási töltetű imákat lehelnek a karavánról, és előbb-utóbb minden ember elindul, hogy a karavánhoz csatlakozzon. Ám ez a vállalkozás nehéz, veszélyes, és nem minden ember szeretne osztozni a sikereikben.
Ez hát a Last Oasis történetének kezdete, és a karakterünk útjának kezdete is egyben. Nem kell túlságosan részletgazdag karakteralkotásra számítani, egy hasonló zsánerű játékhoz mérten elégséges túlélő kreátort kapunk. A karakterünk nem lesz sem szép, sem menő, elvégre porban sárban nevelkedett nomádot fogunk alakítani. Amint készen állunk, kezdetét veszi egy viszonylag hosszú, de részletes és nagyon könnyen követhető tutorial, megfűszerezve egy hangulatos narratívával a sztoriról, és a játékban elfoglalt szerepünkről. A bevezetés és az alapvető mechanikák bemutatása eléggé dinamikus, nem fullad unalomba, gyorsan és egyértelműen mutat be a játék minden mechanikát, ami a továbbhaladáshoz kell. Legyártjuk az első rongyainkat, rögtönzött fegyvert gyártunk a harchoz, és a menedékünk kiépítésébe is belekóstolunk.
Aki valaha játszott túlélős játékkal, az nem lesz meglepve semmitől. Minden ugyanaz, amire számítani lehet; ha fát püfölünk, akkor fa alapanyagot kapunk, a földről gallyakat és követ kapdosunk fel, a kaktuszokból folyadékot nyerünk, és így tovább. A folyadék kifejezetten fontos, hiszen a forróságba burkolózó területen víz nélkül garantáltan elpusztulunk. Szerencsére az utánpótlást némi ráfordított idővel és erőfeszítéssel meg tudjuk oldani, de észnél kell lenni minden további játék órában is, mert a Last Oasis a természet kihívásaival nagyon nem viccel.
Homokférgek és lépegetők
Ezidáig ez a fajta túlélés és játékmenet semmitől nem különbözik akármelyik másik játéktól a zsánerben. Persze, a természet ellenünk dolgozik, de mivel az alapanyag gyűjtés gyors és egyszerű, ezért könnyen fel tudjuk építeni a karakterünket és menedékünket. Ezek fejlesztése persze már több időt és energiát vesz igénybe, de az alapvető felszerelést és továbbhaladáshoz szükséges eszközöket villámgyorsan magunkénak tudhatjuk. A Last Oasis azonban nem a gyalogos túlélésről szól, hanem a barátságtalan terepet átszelő járművekről. Én személy szerint arra számítottam, hogy egy ilyen lépegetőt legyártani nagyon hosszadalmas és kihívásokkal teli feladat lesz, de a tutorial második felében kiderült, hogy tévedtem. A kezdő lépegetőnk megépítése pikk-pakk gyerekjáték, és még szórakoztató is. De nem véletlen ennyire könnyű a dolgunk, hisz mindez csak a kezdete egy sokkal nagyobb kalandnak.
Összesen 22 különböző lépegető létezik a játékban, ebből 4 például annyira hatalmas, hogy konkrétan hegyek méreteivel versengenek, és több fős törzsek is elférnek rajta kényelmesen. Vannak apró lépegetők, amikkel gyorsan szelhetjük át a terepet felderítés, vagy felfedezés céljából. A közepes lépegetők már lehetőséget adnak a bázisunk komplett darabjainak szállítására, kézműves műhelyet tárolhatunk rajtuk, de csempészetre alkalmas fürge járművet is építhetünk. A nagyobb, zömökebb lépegetők a vadon szörnyetegeinek és a homokférgek levadászására alkalmasak, de kalózok is szereti használni. Ezután jön a már említett 4 óriási lépegető, és még 5, amik kifejezetten nyersanyagok bányászására és gyűjtésére specializált masinákat hordoznak magukkal.
A játék ezekkel a kreatív járművekkel biztosítja nem csak a hatalmas világ felfedezését, hanem a cuccaink tárolását, szállítását, bázisaink áthelyezésének könnyedségét, és persze a személyes túlélésünket. Vannak olyan lépegetők, melyek nem különböznek társaiktól sokban, csak épp több férőhelyesek, ezzel elősegítve a csapatos játékmenetet. Ha már birtokunkban van egy lépegető, azt fejlesztgethetjük, csinosíthatjuk, menőzhetünk vele egy-egy karaván mellett. De vigyáznunk is kell rájuk, mert harc közben könnyen megsérülhetnek, és hát bizony a vadon ellenfelein kívül más játékosok aljasságával is számolnunk kell.
Ebben segítségünkre van, és egyben ellenünk is a játékba épített klán rendszer. Egyértelműen a túlélés sokkal könnyebb együtt, és mivel az elhalálozás több hosszú órányi előrehaladást pusztít el egyetlen másodperc alatt, ezért jobb is ha vigyázunk egymás életére. A klánokba tömörülés magával hozzá a politikát a játékosok közt, mivel lehet több kisebb klán szövetségével egész nagy területeket uralom alatt tartani, de össze is lehet fogni a nyersanyagokat kisajátító nagyobb klán(ok) ellen. Erre van is több példa, a játék discordján egész komoly szerveződések mennek a klánok között, ez azonban magával hozza természetesen a halálosan komoly ellentéteket is. Klánháborúk, a vadonban kérdés nélkül ránk támadó random játékosok, fosztogatók… szóval van a játékban egy folyamatos feszültség, ami igazából a PvP-t kedvelők számára épp hogy egy izgalmas fűszere a Last Oasisnak.
Nem szeretem a homokot…
Természetesen az Early Access állapot nem jár hibák nélkül, és bár a Last Oasis által nyújtott kellemes percek mellett a hiányosságok és fejlesztésre szoruló mechanikák elviselhetőek akár 100 óra játék után is, de mégis van pár dolog, ami sok játékost eltántoríthat a túl korai vásárlástól. A technikai dolgokról nem is ejtenék különösebb szót, mivel egy Early Access játéknál nem róható fel igazán az optimalizáció, vagy kezdeti bugok megléte. Habár zavaróak, de a fejlesztés ezen időszaka pont ezek kijavítását szolgálja, karöltve a lelkes rajongókkal akik nem restek visszajelzést küldeni a vélt vagy tényleges hibákról. Egy ilyen hiba azonban ami mai napig nincs javítva és borzalmasan frusztráló, és ez a karaktermodellek akadása. Pillanatok alatt be lehet ragadni más modellbe, textúrába, mozgóalkatrészbe, és lehetetlen kijutni a csapdából, muszáj kijelentkezni és újra belépni. Na már most ez egy magányos pillanatban nem annyira tragikus, de egy akció közben billentyűzet gyilkosságra okot adó kellemetlenséget jelenthet.
Inkább játéktechnikai problémának tekinthetjük a grindolás kissé átgondolatlanságát. A grind, azaz agynélküli gyűjtögetés a zsánerben egyáltalán nem újdonság, viszont még a grindolásra kihegyezett játékosoknak is kell némi diverzitás a gyűjtendő alapanyagokban, és a Last Oasis még eléggé szűkmarkú a különböző féle nyersanyagok listájával. Eleve kevés féle farmolható node van a játékban, azok gyorsan kimerülnek, és persze a világ része a korlátolt nyersanyag, de mellette olyan mennyiségű készlet felhalmozására kényszerít bennünket a játék, ami mellett ez a fajta ügyetlen grind inkább unalmas és végeláthatatlan, semmint szükséges. A lépegetők javítására szükséges alapanyagok és kalapácsok igényelt mennyisége például nevetséges és logikátlan. A lépegető fejlesztésekhez szükséges úgynevezett tábla-grind szintén abszurd mód sok, unalmas és vontatott grind-ot igényel.
Mindemellett ugye beszéltük, hogy a halál nagyon fájó dolog, pedig eléggé könnyű elpatkolni ennyi vérszemet kapott játékos között. De a harc maga túl suta, nehézkes, kevés a fegyver típus, azok közt is az effektívebb fejlesztésekben sem bővelkedik a játék a magasabb szinteken se. A lépegető harcok az első pár alkalommal nagyon látványosak és izgalmasak, de később inkább fölöslegesen hosszúak és nyögvenyelősek. 4-5 perc mire egy közepes harci lépegetőt effektíven hatástalanítani tudunk, de ennyi idő alatt bármennyi játékos be tud csatlakozni a segélyhívásra, és ott nekünk garantáltan végünk van. Mondhatnánk, hogy legyünk ügyesebbek, de a játékban még nincs annyi lehetőség, hogy trükközzünk, kreatívak legyünk, és kombózzunk.
Az utolsó oázis
A Last Oasist sokan hasonlítják a Rusthoz, de én inkább a Conan felé dönteném a hasonlóság mércéjének mérlegét. A világ érdekes, kellően kietlen és vajmi kevés reményt tartogató vidék, de benne megannyi lehetőség, sok féle menő lépegető, amikből több is lehet a birtokunkban egyszerre. Egyedül is szórakoztató a játék, ketten szerintem a legérdekesebb, de a cél természetesen végül úgyis az, hogy csoportokba verődjünk másokkal, klánokhoz szegődjünk, és kivegyük a részünket a játékosok közti politikából és kereskedelemből. Ehhez társul egy (jelenleg) eléggé suta PvP, egy nem dúl diverz PvE, és egy olyan fajta grind feszt, ami kezdetben még vállalható, később azonban inkább vontatottá teszi a játékot. Early Access lévén sok fele mozoghat még ez a projekt, a fejlesztők elég közvetlenek, a játékosok pedig segítőkészek, így jó esély van rá, hogy a Last Oasis még egy kis befektetett plusz energiával egy olyan programmá növi ki magát, ami nem korszakalkotó, de mindenképp hiánypótló szórakozás lehet.
Amiért megéri ránézni már most:
- Érdekes világ
- Lépegetők!!!
- Ha van klánunk, hosszútávon is fantasztikus
Amire még várunk:
- Klán nélkül is jó lenne érvényesülni
- A harcrendszeren muszáj javítani!!
- Kevesebb, vagy legalább elviselhetőbb grind
- Optimalizálás
