13 évvel ezelőtt jelent meg az Amnesia: The Dark Descent, és habár előtte is voltak dögivel remek horror játékok, a belső nézetes felfedezős-puzzle-horror zsanrát viszont ez a játék keltette igazán életre, inspirálva több különböző fejlesztőt is, folyamatosan izgalomban tartva a rajongókat. A Dark Descent nem csak egy ijesztegetős horror volt csupán, hanem egy emlékezetes, sötét történetet felvonultató és kreatív játékelemekkel terrorizáló mű, ezt követte a sorozat többi része, a Machine for Pigs, és a Rebirth. Előbbi nem aratott túl nagy sikert, utóbbi viszont a témáját tekintve rendhagyó hangulattal gyarapította a sorozat érdemeit. A “mókának” nincs vége, a zsáner látszólag kiapadhatatlan forrása a velőig hatoló borzongásnak, így várható volt, hogy érkezik a következő rész. A The Bunker ismét egy új alap szituációval és sztorival próbálkozik, melyhez új borzalmak és titkok társulnak.
A háború a pokol
A történet 1916-ban játszódik, és a karakterünk egy Henri keresztnevű, teljesen átlagos francia gyalogos. Az első világháború legendás lövészárok harcainak egyikében a francia hadsereg széthullik, és a katonák a saját életüket mentve próbálnak az árkok közt navigálni. Henri leszakad az egységétől, csak a legjobb barátja és bajtársa segíti, hogy élve kijussanak a golyózápor tépázta frontvonalról. Ám a szerencse nem pártolja a két katonát, barátunk odavész, mi pedig sérüléseinktől szenvedve eszméletünket veszítjük. Egy bunker lábadozójában térünk magunkhoz, és ahelyett hogy kíváncsi tisztek faggatnának, csak a hátborzongató csend és magány fogad a sötétségbe burkolózó betonlabirintusban. Hamarosan brutálisan felszabdalt hullákba botlunk, és egyértelművé válik, hogy a látszat ellenére megsem vagyunk egyedül. Valami bújkál a falakban, és a legkisebb zajra is vérszomjasan mászik elő. Ki kell jutnunk a bunkerből, ám az komplex és hatalmas.
A The Bunker egy tipikus Amnesia játék, annak minden jól ismert elemével, kliséjével és hangulatával. A Bunker egy roppant labirintus, tele titkokkal, eszközökkel és gépezetekkel, minden mindennel összefügg, a ránk vadászó szörnyeteg ellen pedig korlátozottak a lehetőségeink. A továbbjutáshoz semmilyen indikációt nem kapunk, magunknak kell felfedeznünk a sötét folyosókat, szobákat és zugokat, meg kell lelnünk a továbbjutáshoz szükséges kulcsokat, és mindeközben a ránk nehezedő sötétség és feszültség közel elviselhetetlenné válik. Igazi Amnesia.
A sorozat eddigi részeihez képest a The Bunker a helyszín és kor tekintetében valamivel valósághűbb megközelítésbe helyezi a sunnyogást és puzzlet. Henri nem egy szupererőktől duzzadó hős, pusztán egy ember a sok közül, ráadásul fáradt és sebesült. A szinte tapintható sötétségben bandukolva eszközöket, lőszert és kódokat keresgélünk, eközben ajtókat nyitogatunk, deszkákat törünk le a falról, nehéz ládákat tologatunk, illetve csapdákba is botolhatunk. Minden apró mozzanat hanggal jár, még az egyetlen nálunk levő fényforrás is borzasztó zajt képes csapni, ahogy alig félpercnyi fényerőért fel kell azt pörgetnünk. És ha a csöndet az általunk keltett zaj töri meg, a ránk vadászó szörny is tiszteletét teszi.
Az Amnesia játékoknak mindig volt egy, vagy több féle szörnyetege, és rendszerint semmilyen fegyverünk nem volt, hogy megállítsuk őket. A The Bunker szakít a hagyományokkal, és a kezdetektől fogva velünk lesz egy pisztoly, melybe bár a lőszert korlátolt, azért mégis csak egy fegyverről van szó. A szörnyeteggel nem szeretnénk összefutni, de ha mégis megjelenik, és nekünk nincs lehetőségünk elbújni, akkor egy-egy lövés ideiglenesen elijesztheti a bestiát. Vannak olajlámpával felszerelt szobák, ahol lementhetjük a játékot, ezek általában az egyetlen alkalmak, hogy kifújjuk magunkat. Másik barátunk a pályán fényt biztosító benzinmotorok lesznek, ám ezekbe nekünk kell naftát tölteni, és az gyötrelmesen korlátozott. Egy-egy töltés limitált időre való fényt csinál, és egy zsebórával mérhetjük, hogy mennyi időnk maradt a sötétségig.
Portyázó borzalom
Ellenfelünk nem köszöni meg a belé eresztett golyókat, inkább csak még ádázabbul keres bennünket, miután megnyalogatta sebeit. A legkisebb zajra is felfigyel, kezdetben csak a fal és a palafon mögött mászkálva fülel. Egy-egy kisebb zaj épp csak felkelti a figyelmét. Egy nagyobb zaj a pozíciónk felé tereli, de még nem bújik elő. Aztán egy megismételt hang után már csak kapkodhatjuk a fejünket, mert bármely sarokban lévő lyukból előszökkenhet, hogy felzabáljon. Ha óvatosak vagyunk, még akkor is elrejtőzhetünk, ha már a nyomunkban van. Amíg nem csapunk újra zajt, addig a szörny épp csak szimatol a nyomaink után, és ha nem jár sikerrel, akkor pár perc múlva feladja a hajszát, és visszabújik a falba. Persze ettől még ugyanúgy hallgatózik, és keres bennünket.
Újdonság érzetet ad még egy fontos tényező: ha megsérülünk, a vérünk nyomot hagy a földön, ezt kiszimatolva a szörny akkor is tökéletesen lekövetheti az utunkat, ha nem csapunk egyáltalán zajt. Éppen ezért fontos, hogy a sebeinket mindig bekötözzük, ám ehhez is a pályán kell rongyokból rögtönzött fáslit eszkábálni. Egyébként ha teljesen csöndesek maradunk, a szörny akkor is random portyába kezdhet, bejár egy-egy véletlenszerű útvonalat, benéz pár szobába, majd továbbáll. Ez a kiszámíthatatlanság folyamatos feszültségben tartja a játékost, és szüntelen veszedelmet jelent minden sarok és árnyék.
A randomitás a játék javára válik, és még egy dologban a véletlenszerűség mellett döntöttek a fejlesztők; az értékes tárgyakat és a továbbjutást rejtő kódolt ajtók zárkódjai teljesen random generáltak. Ennek köszönhetően egy esetleges újrajátszásnál is meg kell lelnünk a kódokat, nem tudjuk őket megjegyezni későbbi csalásra. Ugyanígy a neten sem kereshetjük csak úgy meg a kódokat, kikerülve a felfedezést és keresgélést. Nagyon jó döntés volt ez, hiszen a The Bunker egyik legfontosabb eleme a felfedezés. Indikáció nélkül kell szobáról szobára araszolva meglelnünk a továbbjutás kulcsait, találhatunk írományokat amik a sztorit magyarázzák, illetve az immerzióhoz is rengeteget hozzáadnak a felfedezhető zeg zugok, tárnák, járatok és süllyesztők.
Véres bunki
A The Bunker a fentiek miatt talán az eddigi legidegtépőbb Amnesia játék. A randomitás, a hatalmas és mégis klausztrofób pálya, a sötét sztori, ezek mind velőig hatoló rettegéssel töltik meg az embert. Mindehhez társul, hogy minden cselekvés lassú és aprólékos, időbe telik, és általában zajt is csinál. A játék sajnos nem túl hosszú, 6 óra alatt végigjátszható, a befejezés pedig némileg kiszámítható, noha nem kevésbé izgalmas.
Érdemes szót ejteni a némileg felemás grafikáról, ami bár minden izében a klasszikus Amnesiát idézi, de sajnos néha a minőségében is hasonló nosztalgia vetül fel. Helyenként a pálya részletgazdag, míg más helyeken érthetetlenül üres. A fényhatások hátborzongatóak és látványosak, máskor a technológiának a fele sincs kihasználva, rontva az immerziót. A legtöbb model szép és részletes, míg pl a karakterünk és a szörny modelljei olykor csúnyácskának hatnak, az animáció pedig túl darabos. Összességében a The Bunker jól néz ki és a jó horrorhoz megvalósításához minden lehetőséget megmozgat, épp csak polírozatlannak érződik bizonyos helyeken.
Hangok terén viszont egy szemernyi panaszunk sincs, habár az elismerő csettintés is elmarad. Tudja, amit tudnia kell, a zörejek, zajok és hangok mindegyike kiszolgálja a játékmenetet és az immerziót. Habár… talán a szörny lehetett volna valamivel különlegesebb és kreatívabb hangzású. De egye fene, ennél több gondunk se legyen.
Ajánló
Az Amnesia: The Bunker kissé rövid, sztorijában kevésbé komplex, ám a hangulatában és horror elemeiben abszolút autentikus és hamisíthatatlan Amnesia élmény. A jól bevált recept itt is remekül működik, de sok újdonságra ne számítsunk. A borzongás és folyamatos feszültség korábban sosem látott mértékben van jelen a játék minden percében, talán az Alien: Isolation volt utoljára ennyire idegtépő. A The Bunker nem lesz a horror zsanra toplistása, de az Amnesia sorozatnak talán az eddigi legjobb része lett. Kérünk még.
Pontszám: 8 / 10
Klasszikus amnesia élmény
Pro:
- Idegtépő, feszült, velőt rázó
- A bunker
Kontra:
- Egy csöppet rövid
- Kevés újdonság a sorozat többi részéhez képest
