Hatalmas rajongója vagyok a The Witcher szériának, legyen szó a Netflix-féle adaptációról vagy a videojátékos ágról, hiszen mindkettő más-más módon hozza közel Sapkowski világát, és mindkettőben ott rejlik az a különleges atmoszféra, ami miatt a Vaják univerzum ennyire szerethető. Kezdőként ugyan csak az első kötetet olvastam, de már ott is érezhető volt, hogy az egyszerű írásmód mögött egy olyan világ rejlik, amelynek minden apró részlete képes magával ragadni, és érthető, hogy nemcsak én rajongok a lengyel író műveiért. Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy a Patkányok feldolgozása a Vaják 4. évadában számomra egyáltalán nem működött, sőt kifejezetten irritált, mert a karakterek túl harsányak és idegesítőek voltak, de ebben a kisfilmben valami egészen más történt: itt megvettek, itt szerethető figurák alakultak ki, és például a kis töpszli, katonai skilljeivel rendelkező törpe Reef kifejezetten szimpatikus lett számomra. A várakozásaim tehát vegyesek voltak, de a film végül bebizonyította, hogy a Patkányok története is képes lehet működni, ha megfelelő kézbe kerül, és Dolph Lundgren főszereplése már önmagában olyan súlyt adott a produkciónak, ami miatt érdemes volt leülni elé.
A történet közvetlenül a Vaják 4. évad után játszódik, amikor Leo Bonhart elkapta Cirit, miután teljesen felszámolta volna a Patkányokat. Ebben a feldolgozásban a Patkányok éppen egy betörésre készülnek, és felfogadják az iszákos vajákot, Brehent, hogy segítsen megölni a kincset védelmező szörnyet. A sztori így egyszerre kap akciót és drámát, miközben a karakterek múltja és döntései is előtérbe kerülnek. Mistle-ről például sok fontos dolgot megtudunk: ki ő valójában, milyen döntéseket hoz, és hogyan sodorja veszélybe a csapatot. Megtapasztalhattuk a szokásos, sokszor értelmetlen döntéseit, amelyek a Vaják univerzum szürke morális világát erősítik. A lore szempontjából a film ügyesen illeszkedik a nagyobb univerzumba: a vajákok története, a macska iskola jelvénye, a szörnyek múltja és a Patkányok anarchikus életmódja sajátos plusz dolgot adnak ahhoz, hogy a néző úgy érezze, valóban Sapkowski világában jár. Az univerzum itt nem pusztán háttér, hanem aktív résztvevő, amely minden döntést és minden akciót súllyal ruház fel.
A Patkányok ebben a filmben már nem annyira tenyérbe mászóan idegesítőek, ami részben a rendezésnek köszönhető, de ami igazán vitte a pálmát, az Dolph Lundgren alakítása. Ő hozta meg azt a súlyt és karaktert, ami miatt a történet működni tudott, és mellette Sharlto Copley is erős jelenléttel bírt. Mistle szerethetőbb lett, de döntései továbbra is veszélybe sodorták a vaják életét, különösen annál a résznél, amikor meggondolta magát, hogy „na, mégse öljük meg a szörnyet, mert a múltban ismertem az illetőt, aki átalakult szörnnyé, és intim kapcsolatban voltam vele”. Ez a döntés hatalmas időhúzásnak bizonyult, és végül a vaják életébe került, hiszen Leo begyűjtötte a macskaiskolás jelvényt. Ami különösen tetszett, hogy Brehen vajáknak háttértörténetet alkottak: macskás vaják létére mindig a magányt preferálta, utálta az embereket, és csupán a fizetség, az oren irányította. Külön öröm volt, hogy felhozták a striga megölésével kapcsolatos történetet is, amit végül Geralt oldott meg igazán jól. Brehen karaktere jól megírt, iszákos, de fejlődő figura, aki a film során fokozatosan árnyaltabbá válik, és ez sokat hozzáadott az élményhez.
A rendezés és a forgatókönyv iparosmunka hatását keltette, de mindenképpen dicséretet érdemel, mert stabilan tartotta a történet ritmusát. Az operatőri munka korrekt volt, a kameramozgások jól követték az akciót, és a vágás is feszesen tartotta a tempót. Nem voltak kiemelkedő, művészi megoldások, de a film pontosan azt hozta, amit egy Witcher spin-offtól várni lehet: tisztességes, jól összerakott jeleneteket, amelyek nem estek szét, és amelyekben minden karakter megkapta a maga idejét. A forgatókönyv ügyesen illesztette be a Vaják univerzum elemeit, miközben a Patkányok történetét is önállóan működőképesnek mutatta. A rendezés nem akart többnek látszani, mint ami, és ez a visszafogottság végül a film javára vált.
A Vaják: Patkányok kisfilmet mindenképpen ajánlom a Witcher rajongóknak, akik szeretnének egy szeletet kapni a Patkányok előzménytörténetéből, és akik kíváncsiak arra, hogyan lehet egy betörés köré építeni egy egész történetet. Ajánlom továbbá Dolph Lundgren rajongóknak, hiszen az ő alakítása adja meg a film igazi súlyát, és azoknak is, akik szeretnék jobban megismerni Brehen karakterét, a macskás vajákot, akinek háttértörténete sokat hozzáad a Vaják univerzumhoz. A film nem hibátlan, de aki szereti a Witcher világát, annak mindenképpen érdemes megnéznie, mert új perspektívát ad a Patkányok történetéhez, és egyben tisztességes, korrekt iparosmunka, amely a rajongók számára értékes kiegészítés lehet.
65%
