Lehetne vitatkozni, hogy az FPS lövöldék fénykora tart-e még, vagy már túl vagyunk az abszolút csúcson, és most egy kellemesen lassú ereszkedés történik, ami végül a zsanra teljes átalakulásához vezet. Az már látszik, hogy ahogy a játékosoknak, úgy a fejlesztőknek is van igénye az újra, a korszakalkotóra, a különlegesre. Ám ezt megalkotni ebben a műfajban óriási kihívás, hiszen egy főleg egymás lelövésére kitalált FPS-ben az alap cél (lődd le az ellenfeledet) mellett minden más csak körítés. Na persze vannak jó példáink, hogy hogyan és miként működhet jól egy ilyen játék fűszerezése, aminek hatására amúgy már szépen elkülönült több fajta multiplayer FPS műfaj kategória. Bővül a lehetőségek tárháza, de maradandót alkotni nagyon nehéz, főleg mert eléggé erős a kompetíció.

A Blue Isle Studios neve még viszonylag új, mert eddig egy Slender Man horror játékot és két társasjátékot feldolgozó alkotásuk került piacra, minimális média figyelemmel kísérve. Az új játékok viszont sokkal combosabb célokkal indult neki, a fentebb fejtegetett FPS műfaj sokszínűségének igényével. Valahogy úgy képzelem el, hogy a még kezdőnek számító, de magában a fejlesztésben már jártas készítők szerettek volna egy FPS-t csinálni, de tapasztalat híján a kedvenceikből merítve kalapáltak össze egy tervet, mely nem korszakalkotó ugyan, de tartalmaz mindent, amit ők szeretnének egy FPS-ben látni. A terv elkészült, kezdődhetett a fejlesztés, és nemrég zöld utat kapott az Early Access megjelenés, ami most a mi célkeresztünkbe került. Ez a LEAP.

Na csapassuk!

Ugri-bugri

A LEAP egy futurisztikus FPS multiplayer lövölde, ami több korábbról ismert játék elemeit ötvözve szeretne egy kiforrott mozgáskultúrára építkező kompetitív FPS lenni. Nincs kampány, nincs konkrét sztori, habár a játék során többször találkozunk visszatérő nevekkel, kifejezésekkel, területekkel. A pályák kinézetéből és az égen történő háborút szemlélve sejthetünk valamilyen történetet a háttérben, de talán majd az 1.0-ban kapunk valami konkrét narratívát is. Addig elégedjünk meg annyival, hogy két frakció gyepálja egymást, az egyiknek végeláthatatlan hadseregei vannak, míg a másiknak csak maréknyi kommandósai, de azok felérnek egy egész légióval is. Ezek leszünk mi.

A LEAP már kezdéskor éles vonallal választja le a PvE és PvP módot, és hangsúlyoznám, hogy tényleg olyan, mintha két különböző játékot töltöttem volna le. Érdemes mind a kettőbe belekóstolni, mert egészen más élmény és elfoglaltság. Kezdjük a PvE-vel. A co-operatívban, vagy akár egyedül is játszható PvE mód egy sokat látott scenario, van egy viszonylag tágas pálya, melyen hullámokban érkeznek a gonoszok, néha kapunk egy-egy küldetést, mindeközben viszont csak korlátolt újraéledéssel rendelkezünk. Ha elfogy, akkor a játéknak vége, és a játék összegezi az elért eredményeinket.

Csak állunk, és gyönyörködünk

Ezek a PvE mókák egészen szórakoztatóak, lévén az idő előrehaladtával brutálisan nagy ugrásokat (leap-eket, hehe) tesz a játék nehézségben. Míg az egyik pillanatban csak félhülye bakákat lövöldözünk, addig a következő drop pod egy szemtelenül jól célzó láthatatlan mesterlövészt hajít le. Az ellenfelek bár nem túl taktikusak, sőt, kifejezetten buták, ellenben meglepően agresszívak, fáradhatatlanul loholnak utánunk akár a háztetőkre is, és kíméletlenül szórják az ólmot. Könnyű őket alábecsülni, de pont ezért könnyű is elesni általuk, ha nem figyelünk oda. Már pedig a figyelem sokszor megoszlik, ugyanis a pályákon folyamatosan küldetéseket oszt a játék, amik lehetnek terület védések amiket együtt gyorsabb teljesíteni, hackelések amihez elég egy ember is, és így tovább. Aztán már nem csak egy pont védése lesz a cél, hanem rögtön négy, és a csapat szétoszlik. Mindeközben kapunk ellátmányokat a pálya különböző pontjaira, természetesen ezek környékére potyog sok ellenség is. A LEAP PvE egyedül kifejezetten nehéz tud lenni, de szórakoztató. A legkiválóbb élményt mindenképp csapatban lehet elérni, így mi erre is bíztatnánk a játékmóddal próbálkozókat.

Légdeszka és kötélhinta

A másik játékmód a közönséges kompetitív multiplayer, ami senkit nem fog meglepni, vagy nem igényel semmilyen tanulóidőt. Van egy terep, két csapat, foglalható területek, és minden ölés pontot ér. Ez egy klasszikus játékmód, és nincs magában a győzelemre jutásban más csavar. A LEAP sava-borsát a karakterünk és a harcmodorunk adja. A PvE-ben és a PvP-ben is négy különböző kasztból, jobban mondva exosuitból választhatunk. Az első a Pathfinder, amolyan assault, frontális csatákra megtervezett kommandós. A Titan óriási nehézfegyverekkel rohangál, és nem szeretnéd, hogy csak a közelébe kerülj, mert a robbantásainak csak a lökéshulláma elég, hogy kicsináljon. Wraith a játék mesterlövésze, képes láthatatlanságra, és az ő feladata egy magaslati pontról a lassú játékosokat kiszedegetni. A Tech Ops felel a terep uralmáért, képes védelmi löveget építeni, van egy csomó kütyüje, és övé a legmenőbb Ultimate képesség. Minden kasztnak van egy képessége, melyet feltöltve igazán komoly csapást tudunk mérni az ellenfeleinkre. Az exosuitok merőben különböznek egymástól, és szituáció alapján váltogathatunk közöttük, ezért aztán a LEAP helyesen arra ösztönöz, hogy mindegyik harcmodorba kóstoljunk bele, ne keressünk egyetlen kedvencet magunknak. Megtehetjük, de akkor vajmi keveset fogunk tudni segíteni a társainknak, ha melegre fordul a helyzet.

Így van skacok, álljatok csak meg a semmi közepén, és arccal vegyétek le a turretet

Az exosuitokat a hasznosságuk mellett küllemeikben is változtatgathatjuk, de ehhez valamilyen teljesítményt is fel kell mutatnunk. A kaszt szintezésével új kinézeteket, emojikat (amik a sisakon jelennek meg), animációkat, színeket, fegyvereket és exosuit passzív képességeket oldhatunk fel. Habár nem túl széles a fejlesztések tárháza most még, de egy klassz adalék a játékhoz, ami egy folyamatos előremenetel érzéssel jutalmaz.

Viszont most értünk csak el a lényeghez! A LEAP-ez úgy reklámozzák, hogy soha nem látott mozgáskultúrával fűszerezhetjük meg a harcmodorunkat. Ez nem teljesen igaz, mert több helyen is láttuk már azokat a közlekedési képességeket és trükköket, amikre a karakterünk képes. Az viszont igaz, hogy ennyi mindent nem láttunk még egy helyen. A csatában hamar észre fogjuk venni, hogy nem divat a földön gyalogolni, helyette mindenki az égben és az épületek között repked és ugrándozik. Erre több eszköz lesz a segítségünkre, kezdve a Titanfallból is jól ismert grappling hook, melyet kilőve megakaszkodhatunk bármilyen felületen. Mi döntjük el, hogy az elkapott peremhez rántjuk e magunkat, vagy a fizikát kihasználva lengedezünk, lendítjük magunkat a magasba, vagy pörgünk az ellenfelek körül. Ha nem elég a lengedezés, a talpunk alá kaphatunk egy légdeszkát, amivel átszáguldhatunk a pálya felett, pikk-pakk ott teremve a védendő területi ponton. Aztán ahogy felfedezzük a játékot, úgy találunk egyre több utazási módot. Mindemellett persze a karakterünk nagyot ugrik, vetődik, mászik és a földön csúszik, tehát gyakorlatilag a valaha látott összes mozgáselemet belerakták a LEAP-be, amit FPS-ben eddig láttunk és szerettünk. Ettől valóban érdekes és izgalmas lesz a LEAP harcrendszere.

Nem tudtam, hogy a rakéta is egy utazási mód

Egy termék életútja

A játék persze Early Access, úgyhogy még bőőőőőven az elején tartunk annak, hogy ez egy jó játék lehessen. A fent leírtak összességében egy kellemes, de nem különleges multiplayer FPS-t festenek le, mely ötvözi a már jól ismert elemeket. Viszont nem ad hozzájuk gyakorlatilag semmit. Azt nem mondanám, hogy ne lenne munka a játékban, sőt. A LEAP nagyon jól néz ki, állatira látványos, a pályák tágasak, a harc intenzív és jutalmazó. Stílusát tekintve közelebb áll a Halo-hoz mint mondjuk egy Battlefieldhez, mégis a játékosok általános harcmodora az Apexet idézi (míg a mesterlövészeké a CS:GO-t).

A PvE konzisztensen adja ugyanazt az élményt, amit elvárnánk tőle, a PvP viszont nagyon emberfüggő. Nekem elsőre letaglózó élmény volt pozitív és negatív értelemben is, mert bár pörgős és adrenalin pumpáló csaták voltak, a velem szembe kerülő ellenfelek lehetetlen trükkjei és szinte már-már gyanús lövései elbizonytalanítottak. Saját képességeimben se bíztam, de nem is éreztem azt, hogy a játék tudna ösztönözni a kőkemény gyakorlásra. A mutliplayer sokkal lazább hangulatot sugall, mint egy Quake Arena vagy Splitgate, viszont játékmenetében sokkal több figyelmet és erőfeszítést igényel, ez miatt elég leterhelő tud lenni, ha még nem tanultunk bele a játékba. Persze, aki elég ügyes, és gyorsan csővégre kapja az ellenfeleket, annak ez nem fog gondot jelenteni.

Verseny az ellenség bázisáig?!

Nekik inkább a játék tartalmának gyors végetérése fog szomorúságra okot adni, ezt viszont semmiképp se rójuk fel hibának, elvégre a játék épp csak bekerült korai hozzáférésbe, és a fejlesztő gárda is nyilatkozott már a tervezett jövőt illetően. Nagyon becsületes, szorgalmas csapatról beszélünk, akik abszolút tisztában vannak azzal, hogy nekik is sokat kell még tanulniuk, de pont ezért izgalmas, hogy merre fog ugrani a LEAP a fejlesztés során. Az első szakasz úgyis az optimalizálás lesz, mert a játék vadul néz ki, de igényli is a vasat. Bugok tekintetében nem kelle szégyenkeznie a LEAP-nek, de így is akadnak főleg a fizikával kapcsolatos anomáliák. Szerencsére ezek nem elrettentő hibák, és a hotfixek, patchek hivatottak gondoskodni a játék polírozásáról, így ezzel kapcsolatban nincs is különlegesebb ellenérzésünk.

Ajánló

Jelenlegi állapotában inkább érzem a programot egy free-to-play modellre illő alkotásnak, amiben a skinek, tauntok, csilli-villi animációk és képességek jelenthetnék a mikrotranzakció alapjait. A jelenleg elkért pénz bár nem teljes áras játéknak megfelelő összeg, a LEAP állapotát felmérve a stílus szerelmeseit leszámítva nem biztos, hogy másoknak maradéktalan elégedettséget tudna adni a vásárlás. Ellenben ha van bizodalmunk a fejlesztőkben (már pedig szerintem megérdemlik), akkor egy jó befektetés lehet a korai játékvétel. Co-opban a PvE klassz is élvezetes, a PvP inkább a keményebb és elkötelezettebb akció-FPS szerelmeseknek lesz hívogató. Meglátjuk, merre tart a LEAP, még csak épp elindult az úton, de az irány reményteli, és izgalmas.

Amiért megéri ránézni már most:

  • Izgalmas mozgáskultúra
  • Klassz co-op PvE játékmód
  • Látványos

Amire még várunk:

  • Tartalmi kiegészítések
  • Több játékmód
  • Csipet optimalizálás, bug írtás

Szólj hozzá