Miközben a mega cégek azon vitáznak, hogy a játékos közösségnek mennyire nincs szüksége single player játékokra, mert hát ugye a live service multikra van szükségünk, addig a valóságban élő és kettőnél több agysejttel rendelkező tényleges játékosok javában élvezik a minőségi egyszemélyes kalandokat. Ezekből azonban igazán érdekes alkotás viszonylag kevesebb van, és ugyan amiknek örülhetünk azok nagyon hosszú időre lekötnek minket, néha a folytatások és remake-ek világában jól esne egy-egy egyedi cím. Meg is becsüljük azokat, amik dacolva a mainstream viharral felvállalják egyediségüket. A Don’t Nod csapata, mindannyiunk örömére, egy pont ilyen egyedi és önálló címmel rukkolnak elő, felelevenítve minden pozitív elemet, amit egy lebilincselő egyszemélyes játékról el lehet mondani.
Who you gona call?
A történet szerint az 1600-as években Amerika egy eldugott, csendes kolóniájában, név szerint Új Édenben, a köznép hiedelmei felelevenednek, és a holtak az emberek közt járnak. Lévén ez nem csak babona és szemfényvesztés, a helyi pap megpróbálja elűzni a gonosz lelkeket a holtak világából, ám hamar rájön, hogy ez a feladat túl mutat rajta. Így hát a kor két legjobb szelleműzőjét hívja segítségül, a bölcs de tűzről pattant Anteát, és tanítványát (egyben szerelmét), Redet. A szellemvadász páros okkult tudományok és intuíció útján erednek a sötét és vérfagyasztó események nyomába. Mert ahogy a mondásuk is szól: Életet az élőknek, halált a holtaknak.
A történet elsőre nem nagy eresztés, viszont már az első pár perc bebizonyítja, hogy a felszínes alapszituáció és világ bemutatásának narratív elemei igen magas minőséget képviselnek. Szinte mozifilm ütemű átvezető jelenetek, minőségi animáció és látvány, mesterien megírt párbeszédek és velőig hatoló zenei aláfestés biztosítja, hogy a játékost érdekelje a cselekmény. Ami azért is fontos, mert a fent leírt sztori igen hamar felpörög, a kezdeti lassú felvezetés hirtelen érzelmekkel és drámával telített cselekménye szó szerint elsodor bennünket. A Banishers nem viccelt, mikor magára vette a “story rich” címkét.
Na de milyen a játékmenet. A prológus alatt számos játékelemet fel fogunk fedezni, de később a játék többi részében is folyamatosan bővül és fejlődik a teendőink és lehetőségein ktárháza, mindig érdekessé téve az épp zajló eseményeket. Fő vonalaiban a Banishers egy TPS akció-rpg, ahol félig lineáris, félig pedig szabadon felfedezhető titkokat rejtő pályákon át kell harcolnunk, és nyomoznunk. Ez a két fő elem számos egyéb játékelemmel bővül ki, mint a felfedezés, karakter fejlesztés, craftolás.
A nyomozás lesz a sztori fő mozgató rugója. A halottak nem premierplánban teszik a dolgaikat, hanem ármányos módokon átkozzák meg az élők hétköznapjait, bosszúból az életükben ért sérelmeikért. Hogy miféle halottal van dolgunk, ki volt és miért kísérti az élőket, és hogyan lehet tőle megszabadulni, ezeket mind az élő szereplőkkel való beszélgetések, illetve a terep és tárgyak vizsgálatával tudjuk kideríteni. Segítségünkre lesz a túlvilági intuíciónk és thaumaturgiai tudásunk, valamint pár hasznos rituálé, melyekkel megidézhetjük a múlt árnyait, vagy akár magát az üldözött szellemet.
Egy szellemvadász mindennapjai
A holtakat bolygatni azonban nem veszélytelen, és a bosszúszomjas szellemek ártó szándékkal bújnak elő az árnyak közül. Megigézett fegyvereink és képességeink segítségével lekaszálhatjuk mind a szellemeket, mind az általuk életre hívott élőholt bestiákat. Itt a Banishers némileg megmarad az alapoknál, van egy könnyű ütésünk, egy nehéz ütésünk, tudunk hárítani és elugrani, valamint gyógyulhatunk egy flaska poti segítségével. A némileg felületes harcrendszer nem a játék fénypontja, ráadásul a játék során felsorakoztatott ellenfél típusok nagyon szegényesek. Pár csúfságot ismerünk csak meg csupán, ők ismétlődnek, vagy átszínezett és mérethelyesbített variációik bukkannak fel, de ezzel ki is fújt az ellenfelek tárháza.
Bár a harc a Banishers legnagyobb gyengesége, az ellenérzéseink inkább abból fakadnak, hogy a játék összes többi része fantasztikus, és alig várjuk, hogy csata helyett inkább nyomozzunk, és felfedezzünk. Nem lövöm le a sztorit, de lehetőségünk lesz nem csak az élők, de a halottak világában elrejtett titkokat felfedni, váltogatva a látható és a láthatatlan létsíkok között, felfedve új utakat, ellenfeleket, kincseket, lehetőségeket. Habár nem példátlan ez a játékelem, de annyira jól meg van csinálva, hogy a játék egyik legélvezetesebb része lett a két világon párhuzamosan mozgó karaktereink kijátszása. Interakcióik és tapasztalataik megélése, köszönhetően a kiváló szövegkönyvnek, már csak hab a tortán.
A fejlődési rendszer visszafogott és épp csak jelen van, de cserébe könnyen követhető, és jutalmazó vele foglalkozni. A legyőzött ellenfelekből nyert esszenciák segítenek a képességeink fejlesztésében, a megoldott ügyeink hozzák közelebb egymáshoz a két karakterünk képességeit, a pályákon gyűjtött alapanyagokból pedig a ruházatunkat és fegyvereinket fejleszthetjük. Klassz adalék a felfedezés öröméhez, és minden lépés a képesség fán, vagy minden új tárgy jelentős előrelépést éreztet.
Grafikailag a Banisherst csak dícsérni tudom. Ugyan vannak kevésbé kidolgozott, a szürkeségbe vesző terepek, vagy kevésbé fontos, és ezáltal némileg kevesebb részlettel bíró szereplők, ám minden ami a történet során fontos és a szemünk elé kerül, az minőségi elbánást kapott. Ez kimondottan hangsúlyos a főhősökön, akik életteli teli és kedvelhető karakterek, nem csak az átvezető jelenetekben de a játékunk közben is. Pár grafikai bug azért becsúszik, eltévedt textúrák, késő vagy elcsúszó animációk, furán vetülő fényeffektek okozhatnak szemöldök ráncolást. Sajnos ezekből egyes pályaszakaszokon több is van a kelleténél, de azért az élményt nem teszik tönkre.
Nem csak említést érdemel, de külön kiemelendő a játék hang és zene készlete, előbbi AAA minőséget hoz az asztalra, utóbbi pedig szinte önálló karakterként kíséri a sztorit. De a már említett minőségi párbeszédek során hallott szinkront is ugyanígy magasztalhatnánk.
Ajánló
A Banishers: Ghosts of New Eden egy remek játék. Ezt leszögezve érdemes fejben tartani, hogy a remekül megírt történetbe erőltetett harcok túlságosan gyenge elemei a játéknak, ezért aztán nem is mondhatjuk ki róla, hogy kiváló lenne. Pedig elég közel áll hozzá, ami a remek sztorinak, karaktereknek, minőségi dialógusoknak, és a túlvilági nyomozás és felfedezés borzongató izgalmának köszönhető. A játék ráadásul nem is túl rövid, így egy nagyon szépen kivitelezett, tartalmas munkát köszönhetünk a Don’t Nod csapatának. Minket meggyőztek vele.
Pontszám: 8 / 10
Nem hibátlan, de szellemesen igényes horror dráma
Pro:
- Remek szövegkönyv és karakterek
- Nyomozás és felfedezés
- Igazi dráma
Kontra:
- Gyenge harc
- Gyakori bugok
