A Bungie új extraction shootere, a Marathon körül tapasztalható gyűlölethullám sokkal több, mint egy egyszerű játékos-elégedetlenség. Ez egy mély, komplex és rétegzett jelenség, ahol a játékosok nem egy rossz játékot, hanem egy legendás stúdió elvesztett lelkét és a videojáték-ipar egy sötét, cinikus fordulatát hiányolják. Hogy megértsük, miért nem szeretik ennyire a Marathont, miközben a teljesen új játékosok és a legelvakultabb Destiny-rajongók csendben maradnak, ahhoz mélyebbre kell ásnunk, egészen a Bungie belső kultúrájának és a Sony-felvásárlás rideg üzleti logikájának a gyökeréig.
A gyűlölet első és legfontosabb forrása maga a név: Marathon. A Bungie ezzel a névválasztással nem egy új IP-t alapított, hanem egy szent „artifact-ot” ásott ki, csak hogy aztán a piac oltárán feláldozza. Amikor a Bungie bejelentette az új Marathont, a remény egy modern, a gyökerekhez hű folytatásra vagy újraértelmezésre született meg. Ehelyett kaptak egy generikus, trend-követő extraction shootert, ami a nevén kívül semmiben sem emlékeztet az eredetire. Ez a rajongók szemében nem egy új játék, hanem gyalázat. A Bungie mindig is a világklasszis művészeti dizájnjáról, a lenyűgöző „skyboxokról” és az egyedi vizuális világokról volt híres.
A Halo és a Destiny univerzumai ikonikusak. Ehhez képest a Marathon látványvilága egy sokkoló, arculcsapással felérő visszalépés. A játékosok által „szemráknak”, „színes Roblox-klónnak” és „lélektelen ex-fill cuccnak” csúfolt dizájn a legfőbb kritika tárgya. A túlszaturált, műanyag-hatású, letisztított, de egyben jellegtelen esztétika szöges ellentéte mindannak, amit a Bungie képviselt. Ez a vizuális stílus nem egy bátor művészi döntés eredményének tűnik, hanem egy cinikus, üzleti megbeszélés végtermékének: „Csináljunk valamit, ami egyszerű, könnyen futtatható, és jól mutat a TikTok-videókon.” A látványvilág önmagában üzeni: ez a játék nem szenvedélyből, hanem egy piackutatási excel-táblázatból született.
A Marathon legmélyebb problémája azonban a játékmenetben rejlik: hiányzik belőle a „Bungie Magic”. A stúdió legendás a tökéletesre csiszolt, reszponzív, élvezetes lövöldözésről. A Marathon gunplay-e a visszajelzések alapján súlytalan és unalmas, de összességében még ez sem lenne nagy probléma, mert szerintünk a gunplay hozza a kötelezőt.
Az extraction-hurok pedig semmi újat vagy izgalmasat nem hoz a telített piacra. De miért? Itt jön a képbe a Jason Schreier-féle elmélet: a Sony-felvásárlás és a live-service mandátum. A háttérben zajló leépítések, a veterán fejlesztők távozása és a Sony azon elvárása, hogy a Bungie több, nagy bevételt termelő live-service játékot gyártson, egy olyan fejlesztői környezetet teremtett, ahol a kreatív szabadságot felváltotta a határidőknek és a pénzügyi elvárásoknak való megfelelés kényszere. A Marathon nem egy olyan játék, amit a Bungie csinálni akart, hanem egy olyan játék, amit a Sony elvárt tőlük. A végeredmény egy lélektelen termék, egy „játék-szerű objektum”, amiből kispórolták a legfontosabb összetevőt: a szórakozást.
És akkor miért hallgat a vadiúj játékosok és a Destiny-rajongók egy része? A válasz egyszerű. Az új játékosoknak nincs viszonyítási alapjuk. Ők nem ismerik a régi Marathont, a Destiny-t sem és talán a régi Bungie-t sem. Számukra ez csak egy új, ingyenesen kipróbálható lövölde a sok közül. A letisztult, színesebb grafika lehet, hogy vonzóbb számukra, mint a komplexebb, egyedibb világok.
A legelvakultabb Destiny-rajongók pedig egyfajta Stockholm-szindrómában szenvednek. Éveken, évtizedeken keresztül kötődtek a Bungie-hoz és a Destiny univerzumához. Ezt meg lehet érteni, hiszen én is valamilyen szindrómában szenvedek a BioWare játékok kapcsán. Nálam sem létezik rossz BW videojáték.
Számukra a Bungie kritizálása egyfajta árulás lenne. Megpróbálják megvédeni a stúdiót, akit szeretnek, és reménykednek, hogy a hibák ellenére a játék majd idővel „beérik”, ahogy a Destiny is tette. Ők a „vakfoltos elvetemültek”, akikre a Bungie és a Sony a B-tervét építi: az a szűk, de fizetőképes réteg, aki a nehéz időkben is kitart. A Marathon körüli gyűlölet tehát egy tragikus történet egy legendás stúdió lassú hírnév megkopásáról, ahol a kreatív víziót felváltotta a gaming fronton uralkodó tőzsdei logika, a szenvedélyt pedig a termékgyártás. A játékosok nem egy játékot utálnak; azt a jövőt utálják, amit a Marathon képvisel, és ezért nem volt Steam-en sem népszerű a slam test. Az utolsó tesztfázis napján a Steam listájának a 69. helyén dekkolt a Bungie új extraction-shootere.
